2017. október 6., péntek

Becca Fitzpatrick: Silence - Vihar előtt


HA MÁR CSAK A CSEND MARAD, HALLATSZIK VÉGRE AZ IGAZSÁG HANGJA IS? 
Nora Grey nem emlékszik élete elmúlt öt hónapjára. Azután, hogy egy temetőben ébred, és megtudja: hetekig keresték, megpróbálja életét visszazökkenteni a régi kerékvágásba. Iskolába jár, legjobb barátnőjével, Vee-vel lóg, igyekszik elkerülni édesanyja ijesztő új pasiját. 
Csakhogy néha megszólal a fejében egy hang, egy idegen gondolat, amelyet nem képes megérteni. Látomásaiban angyalszárnyak jelennek meg és földöntúli lények, akiknek semmi dolguk Nora életében. 
És ott van az a lerázhatatlan érzés is, hogy egy része mintha hiányozna. 
Aztán Nora és egy szexi idegen útja keresztezi egymást, és a lányban feltámad a megmagyarázhatatlan vonzalom. Úgy tűnik, minden kérdésére nála van a válasz… és nála van Nora szíve is. Minden egyes perc, amit együtt töltenek, egyre hevesebb – és Nora végül rádöbben, közel áll hozzá, hogy szerelembe essen. Ismét. 


Könyvadatok: 
Fordító: Miks-Rédai Viktória 
Oldalszám: 392 
Kiadó: Könyvmolyképző 
Kiadás éve: 2012 
Sorozat: Hush, Hush - Csitt, csitt #3 




Véleményem az előző kötetekről: 



Aki esetleg nem tudná, azóta állok hadilábon a sorozattal, mióta befejeztem az első kötetet. A Csitt, csitt valamilyen mértékben belopta magát a szívembe, de nem annyira, mint szerettem volna. Akkor azért még telve voltam reménnyel, hogy nincs minden veszve, hiszen hátra van három rész, hátha változni fog a helyzet. De aztán jött a Crescendo, és az optimizmusom ripityára tört, amikor végeztem vele. A karakterek terén egyszerűen semmilyen előrelépést nem tapasztaltam a nyitókötethez képest, emiatt kevésbé tetszett. Csak húztam a számat, mert ennek százszorta jobbnak kellett volna lennie az előzőnél, éppen ezért nem vágytam rá, hogy egyhamar visszatérjek a történethez. Három hónap múlva döntöttem úgy, hogy ideje folytatnom, ha más miatt nem is, azért, hogy minél előbb letudjam. És most itt állok értetlenül, mivel az írónőnek sikerült végre véghezvinnie azt, amire kezdettől fogva várok. 

Ehhez persze szükség volt arra, hogy mindent eltöröljön, és tiszta lappal induljon. A Silence-ben ugyanis Nora emlékei eltűnnek az utolsó öt hónapjáról. Egy temetőben tér magához, majdnem üres aggyal, és fogalma sincs, hogyan került oda. Nem tudja, mi történt vele április óta, vagyis Foltra sem emlékszik. Csupán érzések és benyomások maradtak meg benne, semmi konkrétum. Próbál visszatérni a megszokott, normális életéhez, de nem könnyű, ha az ember fejében egy fekete lyuk tátong. Kis idő elteltével Nora a kezébe veszi a gyeplőt, és nyomozni kezd, hogy visszaszerezze emlékezete kiesett darabkáit. Egyre több meghökkentő információhoz jut, a nyomok pedig elvezetik ahhoz a személyhez, aki az elrablásáért és az egész helyzetért felelős. 


A Crescendo mélyrepülése után nem gondoltam volna, hogy lesz okom örülni, mégis kellemesen csalódtam. A Vihar előtt hozza az első könyv színvonalát, sőt meg is ugorja, és egy kicsit magasabbra emeli a lécet. Nagyon kellett nekem ez a tabula rasa, de őszintén megmondom, nem számítottam rá, hogy a durva függővég után ekkora fordulatot fog venni a cselekmény. Bátor dolog volt Becca Fitzpatricktől, hogy meg merte ezt tenni, hiszen, valljuk be, nem sok író alkalmaz ilyen drasztikus lépéseket egy-egy sorozatban. Rengeteget fejlődött a harmadik regényre, sokkal összeszedettebb, és jobban megmagyarázza az ok-okozati viszonyokat. A történet fele még Nora amnéziájáról és útkereséséről szól, de miután megleli a válaszokat, és képbe kerül az, akinek képbe kell kerülnie, beindulnak az események, és megállíthatatlanul robogunk az izgalmas végkifejlet felé. 

És mi a helyzet a karakterekkel? Hát az, hogy eléggé átestem velük a ló túloldalára. De a jó oldalára. Amennyire nem kedveltem eddig Norát, legalább annyira drukkoltam és szorítottam érte, hogy leszámoljon végre az ellenséggel. Az önfejűsége természetesen megmaradt, és most sem értettem egyet mindegyik húzásával, de tagadhatatlanul pozitív irányt vettek az érzéseim vele kapcsolatban. Bár neki nem, nekem tényleg szükségem volt erre az amnéziára, hogy mindezt elérhesse nálam. A mellékszereplők, mint Vee, Marcie és Scott hülyeségeit teljesen megszoktam mára, így egyikőjük sem keltett bennem további rossz érzéseket. Folt pedig még mindig abszolút favorit. A titokzatosságával és a rosszfiús bájával állandóan levesz a lábamról, és azzal is, hogy bármire hajlandó Noráért. Mindig megfogadja, hogy távol tartja magát a lánytól, mégsem sikerül neki. Szerencsére. 

Összegezve a Silence hatalmas meglepetést okozott, mert nem reméltem, hogy képes túlszárnyalni az előző részeket. Ezek után viszont hatalmas kíváncsisággal vetem bele magam a Végjátékba, ahol lezárul a bukott angyalok és nefilek régóta zajló csatája. Érdeklődve várom, ki arat végül győzelmet, és mi lesz Nora és Folt sorsa. 


Pontszám: 10/8 


Nézőpont: E/1, múlt idő, Nora szemszögéből 
Kedvenc karakter: Folt 
Kiknek ajánlom: akik már túl vannak az első két köteten 



Idézetek a könyvből 

"Annyi minden elveszett, csak úgy élhetem túl, ha erősen belekapaszkodom abba, ami megmaradt." 

"Bevetettem magam a Volkswagen kormánya mögé, és arra gondoltam, miért is hittem, hogy visszasétálhatok az életembe, és ott vehetem fel a fonalat, ahol elhagytam.
Merthogy éppen ez volt a baj. A fonál nem volt sehol.
A világ már nem ott volt, ahol én azt elhagytam." 

"- Néha a legjobb támadás a védekezés." 

"- Néhány hónap szabadság többet ér, mint egy hosszú élet a börtönben." 

"- Immár csak egyetlen dologban vagyok biztos - felelte, és megfordult; a szeme tiszta fekete. - Abban, hogy teérted bármit megtennék, még akkor is, ha ezért az ösztöneimmel, a saját természetemmel kell szembeszállnom. Mindenemet, a lelkemet is a kezedbe tenném. Ha ez nem szerelem, hát akkor is ez a legtöbb, amit adhatok." 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése