2018. január 24., szerda

Idén akkor is elolvasom! - 2018


Lassan eltelik az első hónap 2018-ból, de hosszú még az év, és sok olyan könyv van, amit szeretnék elolvasni idén. Huszonöt kötetet gyűjtöttem most össze, kategóriákra bontva, melyek már régóta a várólistámon trónolnak, és ha törik, ha szakad, a következő hónapokban mindenképpen sort akarok keríteni rájuk. Íme, ők azok:




Minden kezdet nehéz

Idén sem szeretném hanyagolni a sorozatokat, mert van néhány nyitókötet, amivel évek óta szemezek. Ilyen például a Tövisek hercege és A Hollófiúk, az utóbbi időben egyre többször jöttek velem szembe, és már nagyon kíváncsi vagyok rájuk. Csakúgy, mint A Vétkesre és az Egy sötétebb mágiára, mindkettőről sok jót hallottam, szerintem nem is fogok sokáig várni velük.



Éljenek a folytatások!

Természetesen nem feledkeztem meg a már megkezdett sorozataimról sem. A Jég, mint tűz várhatóan a márciusi olvasmánylistámra kerül majd fel, mivel imádtam a Hó, mint hamut, és nem akarok sokat várni vele, az Üvegtrón ötödik kötetének, a Viharok birodalmának pedig szintén akkor állok neki. Az ötödik hullám harmadik részéről, Az utolsó csillagról szinte csak negatív kritikákat olvastam eddig, szóval nem igazán bízom benne, de nemsokára kiderül...



Fő az önállóság

Az önálló köteteket is pont annyira szeretem, mint a sorozatokat, így ők sem maradhatnak le a listámról. Blake Crouch és E. Lockhart tollából korábban már olvastam, ezért nem idegen szerzők számomra, ezúttal a Sötét anyag, valamint a Frankie Landau-Banks dicstelen tetteinek krónikája kerül tőlük sorra. Ezen kívül a Rengeteg és a Rablás uzsonnára is foglalkoztat egy ideje, érdekesnek tűnnek.



Egy kis romantika

Hogy romantikából se legyen hiány, ebbe a kategóriába is belőttem néhány regényt. Callie, Kayden és a véletlen szintén régóta várja, hogy foglalkozzam velük, és a közeljövőben végre fejest ugrok az első Colleen Hoover könyvembe is, ami terveim szerint az Egy nap talán lesz. Persze ehhez szükségem lesz egy kis csokira, mert meg akarom tudni, milyen az, Amikor a szerelemnek csokoládéíze van.



Borzongásból sosem elég

Elérkeztünk az egyik kedvenc témámhoz. Imádom a thrillereket, ezért Stephen King és Josh Malerman nem maradhatott ki ebből az összeállításból, a horrorok királyának egy régebbi könyvét, A tűzgyújtó elolvasását tűztem ki célul, míg a Madarak a dobozban írójától a Ház a tó mélyén című kisregényt választottam. A lány a múltból és a Sötét erdő közepén is izgalmasnak ígérkezik, már csak azt kell kitalálnom, mikor olvassam őket.



Papír a köbön

Következzen az a kategória, ahol minden papírból van, az állatok, az emberek, de még a települések is. John Greentől ezer éve nem olvastam semmit, így ideje nekiesni a Papírvárosoknak, egyébként is régóta halogatom. A Papírhattyú és a Papír hercegnő elég nagy visszhangot kapott, rengetegen szerették, szóval nem kicsit vagyok kíváncsi rájuk, valamikor mindenképpen olvasásra kerülnek.



Magyar szerzők előnyben

A magyar írók művei sem hiányozhatnak az olvasmányaim közül, elhatároztam, hogy ebben az évben még többet veszek kézbe belőlük. A Szerelem hirdetésre és a Kalandor a tengeren valószínűleg februárban kerül nálam terítékre, az Apa, randizhatok egy lovaggal? című regényt pedig későbbre tartogatom. Persze az állatokról sem mondok le, a Puszi, Erzsi!-be tavaly óta szerelmes vagyok, és most végre belevetem magam - még jó, hogy minderre van tizenegy hónapom... :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése